Fuleki junior fogasai

Hol keressük:

A csuka hegyvidéki patakjaink kivételével gyakorlatilag minden vizünkben megtalálható. Inkább az állóvizekben található meg, folyóvizekben csak a sodrást

ól mentes szakaszon találkozhatunk vele. Életében fontos szerepet játs

zik a fedezék, búvóhely ahonnan ragadozó életmódjának megfelelően lesből támad zsákmányára. Kedveli a náddal, növényzettel sűrűn benőtt partrészeket. Előszeretettel rejtőzik a hínár között, illetve vízinövények (pl.: vízitök) levelei alatt. Gyakran bújik meg a meder egyenetlenségeiben. Melegebb időkben lesből várja áldozatát, ám a víz hőmérsékletének csökkenésével zsákmányát követi a meder mélyebb részei felé, vándorol. Télen is vadászik, folyamatos mozgásban van, így a befagyott vizeken vágott lékből is kiválóan horgászható.
Amennyiben horgászhelyünk közelében csuka rablásra leszünk figyelmesek érdemes szerelékünket annak közvetlen közelébe, illetve a sűrű növényzet közelébe dobni.

Kapási idők

     A csuka nappali ragadozó, elsődleges érzékszerve a szeme. Beszámoltak már éjszakai rablásokról is, de ennek esélye igen csekély.
Nyáron elsősorban a kora reggeli és esti órákban vadászik, de természetéből fakadón gyakorlatilag folyamatosan számíthatunk kapására. Télen elsősorban a déli, kora délut

áni órákban vadászik. Kapási kedvét nagyban befolyásolja az időjárás is. Borús, enyhén szeles időben igen jó eséllyel horgászhatunk csukára, még az erősebb napsütést, vagy szelet inkább fedezékében vészeli át.

Horgászmódszerek:
     Csukára úszós, pergetős, könnyített fenekezős, illetve ma már eléggé elterjedt módszerrel: mártogatva is horgászhatunk. Mivel Magyarországon nem tilos az élőhallal való horgászat ezért az úszós módszer a legnépszerűbb, sőt egyes vizeken ahol nagymértékben felszaporodott a növényzet ott csak ez a módszer a legcélravezetőbb.
     Az úszós horgászmódszert is alkalmazhatjuk többféleképpen, ahol sűrű a vízinövényzet ott a lefenekezett szereléket használjuk. Az úszót a zsinóron olyan távolságban kell beállítani az ólomtól, hogy bedobáskor a súly a fenékre süllyedjen, ezáltal a szerelékünket egy helyben tartja, így a kishal nem tud begyalogolni a vízinövényzetbe. Fontos szempont a vízmélység ismerete, mivel az úszónak két feladata van: a kapás jelzése, a kishal felemelése a fenék közeléből, ezt csak úgy érhetjük el, ha a horgászat megkezdése előtt jól beállítjuk az eresztéket. A másikfajta úszózás a szabadon úsztatott szerelék, ahol a csalihal szabadon úszhat, az ólmot közvetlenül a drótelőke elé tesszük. Akadálymentes vízterületen alkalmazzuk. Ott ahol a csukák a parttól távol rabolnak használhatunk "vitorlás" úszót (c.), azaz az úszó szárára egy téglalap alakú műanyag lapot kell felerősíteni. Ez a praktika csak szélben hatásos, méghozzá hátszélben, ugyanis a szél sodorja megfelelő helyre a szereléket. Észak-Európában a "lufis"csukázást is használják, ott egy felfújt léggöbbel sodortatják a csalit, amikor kapás van a léggömböt légpuskával lelövik, így a zsinór futhat szabadon. Csukázásnál az úszó legyen egy kicsit nagyobb terhelhetőségű, kissé testesebb, hogy a csalihal mozgását ellensúlyozza, használjunk drótelőkét (egyes horgászok előszeretettel alkalmazzák azt a módszert, hogy több /3-4 szál/ kb. 0.20 mm-es zsinórt összefognak és arra kötik fel a horgot, így a vékony zsinór odasimul a fogak mellé és nem mozog a csuka szájában, bár nem mindig célravezető módszer, főleg nagyobb csukák esetén). Újabban megjelentek az űrtechnikában használatos kevlar szálból készült előkék, rend

kívül nagy teherbíróképességgel bírnak, mivel több elemi szálból fonják össze. Mellettük szól még az az érv, hogy hajlékonyak, lágyak és így kevésbé akadályozzák a horogra tűzött kishalat a mozgásban.
     A csukára való pergetés talán az egyik legsportosabb horgászmódszer, mert a halat meg kell keresni, Nyugat-Európában megelőz mindenféle horgászmódszert, és mellesleg eredményes is (Németországban tilos élőhallal horgászni). A csukának rendkívül kifinomultak az érzékszervei, a mozgásérzékelő szervei rendkívül fejlettek, ezért érzékeli a vízben olyan jól a legminimálisabb rezgést is. A pergetés technikája a következő: a villantót bedobás után szinte rásiklatjuk a vízre, a kemény vízbecsapódást mindenképpen kerüljük el, majd hagyjuk egy kicsit hulló falevél módjára merülni, a bevontatás csak kb. a fenék felett fél méterrel kezdjük meg, és nem egyenletes tempóban, hanem néha meg-meg állva hol gyorsan, hol lassan vontatva. A bot hegyének emeléséve, süllyesztésével is életet tudunk lehelni a "vasba".  A twisterezés is eredményt hozhat, itt feltétlenül engedjük le a műcsalit a fenékre, és onnan a fenéken táncoltatva kell vezetni. A woblerek napjainkban eléggé elterjedtek, így ezekkel a műcsalikkal is eredményesen horgászhatunk csukára. Itt is törekedni kell a nem egyenletes vezetésre, mivel a műhalunk csak egy darab fa, a horgásznak kell életre keltenie.
Csukázhatunk még fenekező módszerrel is, az ólom és a horogelőke közé érdemes beiktatni egy parafadugó

t, vagy styropor hab darabkát, ez egy kicsit megemeli a fenékről a csalihalat, így azt hamarabb észreveszi a ragadozó, főleg élettelen hallal való horgászat során fontos.

A felszerelés:
      Két szempontot kell figyelembe ven

ni a felszerelés kiválasztásakor, mennyire akadályos a vízterület ahol horgászunk, illetve, hogy milyen évszakban horgászunk.
Úszós csukázásnál a bot legyen közép parabola akciójú, semmi esetre sem spiccakciós, mivel az első dobásnál könnyen lerepülhet a csalihal a horogról, hossza 3-3,6 m, dobósúlya 70-100 g, nehéz akadós terepen akár, 80-150 g dobósúlyút is választhatunk. Az orsó legalább 50-es kapacitású legyen, a zsinór 0,30-,050 mm. A horgot mindig élezzük meg kellően, hiszen ez a biztos akadás egyik feltétele, afelől, hogy egyágú, vagy háromágú horgot használjunk, megoszlanak a vélemények. A háromágúnál biztosabb az akadás, de annak a valószínűsége is nagyobb, hogy kiemeléskor a hálóba akad a horog szabadon maradt ágai közül egy, és a legkritikusabb pillanatban rázza le a hal magát a horogról (micsoda bosszúság, velem már történt meg ilyen).
A fenekező horgászatnál a felszerelés megegyezik az úszós módszernél említettekkel, csupán annyiban különbözik, hogy a bot kiválasztásánál a hosszúság nem olyan mérvadó, dobósúly tekintetében alkalmazhatunk kicsit nagyobb teherbírású horgászbotot.

Csalik:
     Csukára horgászhatunk, élő illetve éle

ttelen hallal, valamint a műcsalik számos példányaival. Az élő hallal való horgászat során a kishal méretét figyelembe kell venni mindenképpen, az ideális csukázó csalihal mérete 8-15 cm között mozog, ekkora halat még biztonságosan, leszakadás nélkül kihajíthatunk. Ennél nagyobb csalihalat csak indokolt esetben használjunk, ott ahol kapitális csukák kapása várható. A kishal színezete döntően befolyásolja az eredményességünket, a csuka elsősorban a sötétebb tónusú csalihalakat részesíti előnyben (kárász, compó, jász, vörösszárnyúkeszeg), illetve azokat amelyek intenzíven mozognak a horgon (sokszor a kárász nem válik be, mert fenékre letéve gyakran lustán elfekszik és nem hívja fel a ragadozó figyelmét). A sneci is bevált csalihal ínséges időkben, gyakran ez a halacska hozza meg a legjobb eredményt. Élénkebb színezetű halakra is előszeretettel ront rá vizeink tigrise, akinek módja van rá próbálja ki az élénkpiros aranyhalat, nem fog csalódni, ugyanis a csukák kíváncsi természetűek, előszeretettel érdeklődnek az élénkebb színű csalik iránt. Még egyszer hangsúly

oznám, Nyugat-Európa egyes országaiban az állatvédők heves tiltakozása végett betiltották az élőhalas horgászatot.
     Az élettelen csalihallal való horgászat esetén mindig igyekezzük úgy kiválasztani, méretre megfelelő legyen, érdemes injekcióstűvel levegőt fecskendezi az élettelen csalihal testüregébe, így elérjük, hogy lebeg a vízközt. A csalihal fajtájáról megoszlanak a vélemények, van aki például tengeri hallal próbálkozik.
     Műcsalik terén ma már széles a választék támolygó kanál, körforgó villantó, twister, különféle gumihalak, woblerek színes választékát kínálják a kereskedők. Színezetük tekintetében csak annyit, hogy zavaros tisztuló vízben, illetve borús időben, kissé csillogóbbakat, napsütéses időben, tiszta vízben egész sötét rézkanalakat használjunk. Twisterek közül a világosabb színűekkel próbálkozzunk, az ólomfej színe lehet fekete, illetve piros, a twisterfarok citromsárga vagy fehér. Újabban előszeretettel használatosak a gumihalak, főleg nagyobb példányaival lehet kapásra bírni a kapitális csukákat. A woblerek közül a vizekben előforduló halakhoz hasonló mintázatút válasszunk.

Fárasztás, kiemelés élvetartás:
     A csuka kapása rendkívül heves, pergetésko

r gyakran hatalmasat ránt a boton. Az úszós horgászatnál rendkívül jól meg lehet figyelni, ahogy a csuka beforgatja a kishalat a szájába, amit rendszerint derékon kap el, és a beforgatás után fej felől nyeli el. Fárasztása rendkívüli élmény, a csuka nem kitartó harcos, viszont látványos tornamutatványokat tud produkálni a horgon, ez ugyan szép és látványos, de ugyanakkor ilyenkor szokott lemaradni a horogról a legtöbb megakasztott hal. A fárasztásnál semmi esetre se erőltessük, csak és kizárólag akkor, ha valamilyen akadály felé tart. Számtalanszor előfordult már, hogy a csuka az akadó felé tartott, és a horgász az akadó irányába kezdte húzni, mire a hal megfordult a nyílt víz felé, ilyen is van. Nem szabad a vízfelszínre kényszeríteni, mert ilyenkor szokta kirázni a horgot a szájából. A fárasztáskor a halunk szákolásra érett akkor, ha egy kicsit oldalra dől, és látszólag nem produkál kirohanásokat, ilyenkor azért még erőre kaphat, ezért ne siettessük a kiemelést. A szákolás mindig fej felől történik, sosem a szákot toljuk a halhoz, hanem a halat húzzuk a vízbe merített szák fölé, mikor a szák öblében van a hal óvatosan kicsúsztatjuk a partra.

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat