A süllő horgászata A süllő folyó és állóvizeinkben egyaránt megtalálható. Szereti a kemény medrű vízrészeket, az iszapos részeket kerüli, mivel kevesebb az oxigén. Mindig búvóhelyet keres magának, ahová beállhat és innen csap le áldozatára. Szabályozatlan folyóvizeken búvóhelyet jelenthet egy alámosott partszakasz, a fák gyökereinek kusza halmaza, vízbedőlt fák, elsüllyedt hajóroncsok. Szabályozott folyóvizeken a partbiztosító kőrézsűk, ruganyok, gátak, sarkantyúk jelentik a megfelelő búvóhelyet a süllő számára. Gyakran a vízbenyúló stégek alatt keres menedéket. Vízerőművek oxigén dús alvizén is előszeretettel tanyázik, itt nappal is állandóan mozog, hajtja a kishal rajokat. Megtalálható még teljesen akadálymentes vízrészeken is, itt gyakran csak beáll a meder egyenetlenségeibe, sokszor a medertöréseknél meglepően szép zsákmányra tehetünk szert. Folyótorkolatok, befolyók is kedvelt tartózkodási helyei. Állóvizeken kerüli az iszap lerakódásos részeket, állandóan követi a kishal rajokat, nádtisztásokon, vízinövények között, elsüllyedt fák tövében tanyázik, főleg többedmagával. Tehát ahol fogtunk egy süllőt, ott számíthatunk akár további kapásokra is. Nappali órákban a süllőt a fenék közelében, éjszaka közvetlenül a felszín alatt keressük. Kapási idők: Ha először egy röpke pillantást vetünk a halra, pontosabban a szemére, nyilvánvalónak látszik, hogy a süllő elsősorban a szürkület óráiban szerzi zsákmányát. Ezért horgászatára a késő esti, illetve a kora reggeli órák a legalkalmasabbak, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nappal nem érdemes horgászni rá, hiszen vízterület, időjárás, vízjárás függő a süllő kapókedve. Vízállásváltozásra az összes hazai halfajaink közül a süllő reagál talán a legérzékenyebben, a tisztuló vizet szereti a legjobban, sőt áradás előtt (úgynevezett pezsdüléskor) is megtartja kapókedvét, szennyes, koszos áradásnál viszont nem nagyon vesz magához táplálékot. Az időjárás változás is befolyásolja kapókedvét, borongós csepergős időben akár a déli órákban is számíthatunk a kapására, ilyenkor is aktív, holdvilágos éjszakákon is gyakori süllókapásokra számíthatunk. Örökérvényű szabály süllőzésnél is: ha rabolni látjuk a ragadozót az már tulajdonképpen fél siker, zsákmány csak akkor lesz a halból, ha megfelelő felszerelést, csalit alkalmazunk. Horgászmódszerek: Süllőre többféle módszerrel is horgászhatunk, ezért méltán népszerű halfajta egész Európában. A legelterjedtebb módszer a fenekezés, amikor a csalihalat közvetlenül a fenék fölött kínáljuk fel. Folyóvizeken érdemes laposabb ólmot használni, mert a sodrás könnyen elviheti a szerelékünket.Ha azt akarjuk elérni, hogy a csali kicsit eltávolodjon a vízfenéktől, érdemes könnyített szereléket alkalmazni, amely lehet tirolifás szerelék, könnyített súly, oly módon, hogy egy műanyag hajlékony csövet az egyik oldalán egy műanyag dugóval, a másik oldalán pedig ólommal dugaszoljuk el légmentesen. Mivel a levegő bezárva marad a csőben, ezért a cső vége, mint egy keljfeljancsi módjára eltávolodik a vízfenéktől, megemeli a szereléket), ezzel a módszerrel elsősorban akadályban gazdag, illetve kissé iszapos medrű vizekben horgászhatunk. A másik megoldás, hogy a főzsinórra felfűzve a horogelőke és az ólom közé beiktatunk egy megfelelő méretűre vágott parafa dugót, ez is kicsit megemeli a szereléket (főleg a Balatonon népszerű). Felszerelés: Fenekező horgászathoz válasszunk 3 m körüli horgászbotot 30-60 g dobósúllyal, és B akciós horgászbotot. Az orsó 40-es kapacitású, a zsinór max. 0,30 mm átmérőjű, de ha a Balatonon és valamely nagyobb állóvizünkön horgászunk érdemes megkockáztatni a vékonyabb zsinórt 0,20 mm-ig. Úszózáshoz tartásban 3,5 m-es 40-80 g dobósúlyú B akciós gerinces botot alkalmazzunk, az orsó 40-es kategóriájú, a zsinór 0,30-as legyen. Pergetésre 2,70-3,00 m hosszú 20-40 g dobósúlyú horgászbotot használjunk, 40-es kapacitású, megbízható fékrendszerű és legalább 3 golyóscsapággyal rendelkező orsót használjunk. A zsinór itt lehet 0.20-0,25 mm-es jó minoségű kopásálló zsinór, a márka tekintetében az legyen a mérvadó, hogy minél lágyabb és kopásállóbb legyen. Mártogatáshoz 3,5-4,00 m hosszú, 15-30 g dobósúlyú érzékeny spiccű botot használjunk, sok horgász a match botot használja eredménnyel, főleg esős időben célszerű az alkalmazása, mert a zsinór bevontatáskor nem tapad a bothoz, és a kapást is könnyebb így érzékelni. Csalik: Süllőzésre, ha élőhallal horgászunk, egy fontos szempontot figyelembe kell venni, ez pedig a csalihal mérete. Ugyanis a süllőnek nincs akkora szája, mint a csukának, így nem képes elnyelni egy átlagos süllő egy 10 cm-nél nagyobb csalihalat. A kishalak közül is a hosszúkásabbakat részesíti előnyben. A hal fajtája is döntő fontosságú lehet, a szivárványos ökle áll az első helyen a második a küsz, követi a kisebb bodorka, vörösszárnyú keszeg, sügér, naphal apróbb példányai. Fárasztás, kiemelés, élve tartás: A süllő fárasztása abból ál, hogy fel kell tornászni a mélyebb vízrétegekből, nagyobb példányainak fárasztása rendkívüli horgásztudást, tapasztalatot igényel, a kissebbje az első kirohanás után rendszerint megadja magát. A szákolásnál oda kell figyelni, főleg ha a horog a csontos szájpadlásba akadt, ilyenkor semmi esetre se erőltessük, inkább hagyjuk, hogy néhányszor visszaperdüljön a mélybe, természetesen a zsinórt tartsuk mindig feszesen. A szákolás csak akkor eredményes, ha a süllő kissé oldalára dőlve hagyja magát vezetni, mindig fej felől merítsünk. Bátrabb horgásztársaink kézzel is kiemelhetik a halat, itt fokozottan érvényes, hogy csak a teljesen kifáradt halat emeljük ki, ugyanis a hátúszó kemény tüskéi, és a kopoltyú éles fedőlemezei sérülést okozhatnak.
Hol keressük?
Tartásokon, akadályos területeken alkalmazhatjuk az úszós módszert, csak és kizárólag rövid dobásoknál, legcélszerűbb a csónak használata. Az úszós süllőzésnél nincs szükség olyan erős szerelékre, mint a csukánál leírtakban, csak indokolt esetben pl. nagyobb halakat sejtünk, nagyon akadós a horgászhely. Acélelőkére sincs szükség, helyette inkább alkalmazzunk kevlárszálat, ugyanolyan harapás biztos, de viszont megfelelően lágy. Egyaránt használhatjuk a lefenekezett és a szabadon úsztatott úszós módszert.
Van olyan horgász, aki szereti megkeresni a süllőt, nekik a kedvenc módszerük a pergetés. A süllőt mindig valamilyen takarás mellett keressük, ezért a műcsalit is próbáljuk meg így dobni. A pergetésnek is számtalan fajtája lehet, érdemes megpróbálni, főleg nagyobb süllőkben bővelkedő vizekben az élettelen csalihallal való pergetést. Amelyet úgy használunk, hogy fűzőtű segítségével a csalihalat felfűzzük a zsinórra úgy, hogy a horog csak egy kicsit álljon ki a testéből. A zsinór másik végét a főzsinórra kötjük, amire ezelőtt felfűztünk egy propellert és egy kisebb gömbólmot, ami a dobáshoz szükséges súlyt szolgáltatja. Érdemes forgókapcsot a főzsinór és az előke közé beiktatni, mert így elkerülhetjük a zsinórcsavarodást. Ha jól vezetjük a kishalunk bukdácsolva, pörögve kelti fel a ragadozó figyelmét. A műcsalis horgászatnál a spinnerezés, woblerezés, twisterezés, gumihalazás jöhet szóba, a süllő ritkán kap támolygó villantóra, inkább csak a gyors mozgásúakat szereti.
Az egyik nagyon népszerű módszer a süllő horgászok körében a mártogatás, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a bedobott szereléket lassú emeléssel- süllyesztéssel kell bevontatni, úgy hogy a csalihal mindig süllyesztéskor feneket érjen. Sokszor hatékonyabb módszer, mint a fenekezés, vagy a pergetés, óriási előnye, hogy nagy területeket horgászhatunk végig. A súly lehet ólom, de sok helyen csavaranyát, csavart, sőt gumigyűrűbe hurkolt követ használnak, azért mert eléggé elakadós módszer ez, tehát ha leszakad a szerelék, akkor se bánkódjunk, hanem szereljünk újra, mert a süllők szeretik a búvóhelyeket. Sok esetben az ólom éppen e miatt drága, és még ráadásul környezetszennyező is.
Sokan horgásznak élettelen csalihallal, itt is figyelembe kell venni, hogy semmi esetre se legyen hosszabb 5-7 cm-nél. Előszeretettel alkalmazzák főleg a Balatonon a "megtaposott halat", amelyet a horogra való feltűzés előtt szabályosan laposra tapossák, ezáltal a kishalnak az összes tartóváza eltörik, és a vízben lágyabb himbálózva mozog, így kelti fel a ragadozók figyelmét.
A halszelet is bevált csali, ha a csalihalaink közül csak nagyobbacskák vannak, akkor készítsünk belőle halszeletet, gyakran fogósabb, mint az élő csalihal, mert a süllő kitűnő íz érzékelő képességét célozza meg.
Élő csalik közül a süllő kaphat gilisztára, de nem ez a fő csalija.
Műcsalik közül a kisméretű körforgókat alkalmazhatjuk villantós horgászathoz. Twisterek közül 5-7 g-osakat használjuk, sárga fluor sárga vagy fehér farok résszel. Gumihalas horgászatnál a műcsalink legyen 5-10 cm-es, itt is világos színűt alkalmazzunk. Woblerezésnél J-9-S, J-9-GFR, J-9-SFC, CDJ-9-Gfr, CDJ-9-SFC, SSR-7-S, SSR-7-CW jelzésű rapala woblerekkel érdemes próbálkozni.